Mottóm
William Shakespeare: LXXV.Szonett  

" Az vagy nekem, mint testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek.

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg.

Csupa fény, boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet.

Csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet.

Arcod varázsa csordultig betölt,

S egy pillantásodért is sorvadok.

Nincs más nem is akarok más gyönyört

Csak amit tőled kaptam és még kapok.

    Koldus-szegény királyi gazdagon    

Részeg vagyok és mindig szomjazom"  

----------------------------------------------------------   

Emlékek

Ülök a szobámban,

Nagy magányban.

Az emlékek rámtörnek,

S életem első szerelméről beszélnek.

Ezek az emlékek szépek, rosszak.

Beszélnek és én hallgatom csendben,

S szívemben nagy fájdalom ül meg.

                        1992

Az élet egy pillanat...

Az élet egy pillanat,

Vagy eltűnik, vagy itt marad.

Ha eltűnik jön újabb,

Ami egy pillanat.

S e pillanat alatt élünk, cselekszünk.

De ha elmúlik vége szakad.

Az élet csak egy pillanat.

                        1992

Kurt Cobain 

Egy mítosz, egy legenda, 

Ki hangjával hatva, 

Rám, rád, s mindannyiunkra, 

Jó volna, ha még alkothatna. 

De elszólította őt az Úr. 

Ujjai által már nem pendül meg a húr. 

Ő ki belénk szorongókba lelket öntött, 

Ő ki megdobogtatta a szívünket, 

Ki által boldog volt lelkünk, 

S öröm töltötte el a szívünk. 

Hangját többé nem hallja senki, 

S szívünk is csak néha nyílik ki, 

Hogy befogadja erőtadó szavát, 

Mikor hallgatjuk a kazettáját. 

Mióta eltávozott közülünk, 

Megszünt életünk Értelme, 

Mit fel nem foghat elme. 

Miért? Miért kellett neki e út? 

Hisz minden más kiút 

Hibás talán, 

Egyen kívül, mit választott? 

Mivel rengeteg rajongójának fájdalmat okozott. 

Neki így volt jó, 

Hiszen minden gondot megoldó 

E döntés. 

Csak egy lövés 

És kész. 

Várja már a túlvilági lét, 

Mi minden örömét 

Jelenti már néki. 

Az Isten úgy tesz, ahogy kéri, 

Ezért sokkal jobb ott néki. 

                          1994. április 

 

A halál az örömöm... 

A halál az örömöm, 

Élet a bánatom. 

Nekem az jó, ha magam 

Halva láthatom. 

Kiszáll a lelkem, 

S már boldog, hogy 

Megdögöltem. 

                            1994. május 

 

A halál nekem boldogság... 

A halál nekem boldogság, 

Mint másnak az élet. 

Én akkor örülök, 

Ha már nem élek. 

                           1994. május 

 

Élet és halál 

Az élet a halállal egyenlő. 

A szívem már csupa kő, 

S ez a kő csak egyre nő, 

Csak egyre nő. 

                            1994. május 

 

Miért pont engem... 

Miért pont engem utál az élet? 

Miért pont engem vár a halál? 

Az emberek eltaszítanak. 

Nincs tovább! 

Nincs más megoldás, 

Csak a Fekete Kaszás. 

Halálváró lelkek 

Megyek közétek, 

Hisz életem értelmét elvesztettem. 

Vár a halál! 

Gyere velem Kaszás! 

Társuljunk hát! 

S utadon bolyongjunk, 

Míg az idő meg nem áll! 

                           1994. május 

 

Remény és halál 

Míg élek csak remélek. 

Halálváró lelkek 

Megyek felétek, 

S egyszer elérek oda, 

Hova jut minden ostoba 

Szerelmes, 

Ahol az idő és tér nem véges. 

S a lét nem rémes. 

                             1994. május 

Hülyeség 

Hülyeség az élet, 

Hülyeség a halál. 

Amíg bírsz csak igyál! 

Hülyeség a szerelem. 

Hülyeség a bánat. 

Nyisd ki a pofádat, 

S mond el mi fájhat. 

                              1994. május 

Vallomás 

Átölel karom, 

Egy szürke hajnalon. 

Derekad átfogom, 

S ülünk a kispadon. 

Nézzük, amint a Nap felkel, 

S minden kismadár Nekünk énekel. 

 

Átölel karom, 

Egy szürke hajnalon 

S én bevallom Neked, 

Mit be kell vallanom. 

Hogy mit érzek irántad, 

S, ha elhagysz 

Megöl a bánat. 

                              1994. június 

 

Szerelem vagy ármány 

Szerelem vagy ármány? 

Fütyüli a sármány. 

Inkább ármány, mint szerelem. 

Viszlát életem! 

                              1994. július 

 

Szeret vagy nem szeret? 

Szeret vagy nem szeret? 

Ez a kérdés hangzik el, 

Melyre szívem választ tán sosem lel. 

De él a remény, hogy szeret! 

Míg véget nem vet, 

Ő e kérdésre választ ad, 

Mitől a szíved meghasad. 

Mert a válsz NEM. 

Ugyan miért is lenne más? 

Hisz mit várhatsz? 

Egy férfi szív kemény akár a kő. 

De csak addig, amíg Ő 

Kívánja így. 

Ha viszont egy nő összetöri kőkemény szívét, 

Mindent széjjeltép, 

Csak megkaphassa őt, 

Az annyira kívánt nőt. 

                               1994. július

 

Emlékezet, s az eljövendő 

E személy, ki nekünk kedves volt, 

Egy hétfő délelőtt megholt. 

Sokan sirattuk, s nagyon. 

Szívünkben mély fájdalom. 

Mint tanár pótolhatatlan, 

De szívünkben őrizve halhatatlan. 

 

Mint ember szigorú és kedves, 

Ily érzések éltek szívében e betegnek. 

Emlékszem arra a napra, 

Mikor utóljára láthatta 

Két szemem őt, 

Éppen egyesével járta lépcsőt. 

Köszöntem, mint mindig:"Jó napot!" 

S most már hiába köszönnék, 

Választ nem kapok. 

 

Az vigasztal engem, hogy egy nap, 

Majd újra láthat, 

Mikor a halál elszólít majd, 

S lelkem égbe tér, 

Újra látom még. 

Csendes kis temetőkben 

Elfeledve nyugszunk, egyedül. 

Sírunkra madár se repül. 

 

S csendes temetőkben, 

Elfelejtett sírkertekben, 

Nyughatatlan lélekként bolyong majd, 

Ki az életben is bolyongott, 

S most elkerült onnan, hol boldog sosem volt. 

Ez az eljövendő a magányos ember számára. 

Nem számíthat csak a Kaszásra, 

Ki a lelkedet vígasztalva, 

Bejuttat a Paradicsomba. 

                          1994. szeptember 

Magányban 

Kétségbesetten próbálom tartani magam, 

De csak azt érzem testem zuhan. 

Mindenki elhagy, 

S én segítségre várva, 

Kapaszkodnék fűbe-fába, 

Csak ne zuhanjak tovább. 

Mert, ha egyszer földet érek, 

Kétségbeesve kérve-kérek, 

Istent, barátot, rokont, szülőt, 

Ne pazaroljon minden időt 

Másra! 

Ne hagyjon el engem! 

Mert, ha midenki elhagy 

Szívem megszakad, 

Testem enyészetbe hull, 

Minden emlékem megfakul, 

S nem leszek többé. 

                           1995. január 22. 

Egyedül 

Egyedül. 

Tudja az ember 

Mit jelent ez? Ó! 

S tudja milyen érzés, 

Ha elhagyja a szó, 

S minden gondolat, 

És egytlen egy barátja 

Sem marad? 

Csendesen, búsan ül. 

Hát ilyen egyedül! 

Az ember magábaroskad, 

Belül kiégett. 

Csupa üresség. 

Ez nem élet! 

S nincs ily szerencsétlen 

E féltekén, 

Csupán én, csak egyedül én! 

                             1995. január