Szeretném, ha...

Szeretném, ha szeretnél,

S állandóan ölelnél.

Szeretném, ha fognád kezem,

S boldoggá tennéd az életem.

                    1995. május

Elhiszem

Elhiszem,

Ha fognád a két kezem.

Elhiszem,

Hogy érzel irántam valamit,

Mi engem boldogít.

Elhiszem,

Hogy csak jót akarsz,

Elhiszem,

Hogy szíved nyitva áll nekem,

S mindez boldogítja a szívem.

Egy érzés

Egy érzés, mi elrontotta

Életem.

Egy érzés, mi kétségeket kelt

Bennem.

Egy érzés, mi gondolkodóba ejt,

S nem tudom, hogy ő mit sejt,

S mit nem.

Ha mindent végem.

                    1995. május

Utálom is, szeretem is...

Utálom is, szeretem is.

Nem mondhatok mást,

Csak ennyit.

Neve egy zárt nyit,

Egy parányit,

Mi mögött

Rengeteg kíntól nyögött,

S nyög még most is

Szívem,

S fáj a lelkem,

Ha rágondolok.

Rengeteg bánat,

S szenvedés az ok,

Hogy utálom őt,

S szeretem is.

Miért?

Néhány édes percért,

Mit neki köszönhetek?

Hálát rebegek, hogy

Ismerhettem őt,

Ki tán szimbólummá nőtt.

A csalás, hazugság

E szimbólum,

S könnyen átlép

Minden nőt.

Aki csak ismerhette őt,

Nem hajt főt,

E szimbólum előtt.

                    1995. június

Hiányzik a nevetése,

Hiányzik a társasága,

S nagyon vágyom szavaira.

Lábaimhoz leborulna,

S úgy mondaná:"Szeretlek!"

                   1995. augusztus eleje

Jó volna, ha...

Jó volna, ha gitározna,

Majd karjával átkarolna,

S fülembe sugdosna

Édes szavakat.

Jó volna, ha örökkön-örökké,

Csak az övé lehetnék.

Két szemem szemébe nézne,

S kéz a kézben,

Boldog létben,

Élnénk együtt,

Míg idő az idő,

Így képzelhető a jövő.
                
                    1995. augusztus eleje

A vízi hulla

Kiégett porhüvely,

Mi itt hever e világ előtt.

Teste egy halottnak

Köszönhető e haboknak.

Melyben a földi "gyönyörök",

S emberi "örömök"

Keverednek,

Okai e balesetnek,

Ami a minap esett meg.

Az ég halvány kék volt,

S napsugárban úszott az égbolt.

A Balaton part szép táj,

Ámul szem és száj.

Ha bőrödet égeti a meleg,

Magadat hűs habokba veted.

Felhevült a tested,

S a gyógyírt kerested.

De szíved gyenge,

S, ha melegből,

Hidegbe menne,

Görcsbe rándul,

Pupillád kitágul,

Karod elfásul,

Lábad elernyed,

S jutalamdat elnyerted.

Szád kitátod,

A víz betódul,

S tested felfordul.

Testednek, mely a

Gyönyört kerste,

Ez lett a veszte.

Die ist die Ende.

                   1995. augusztus vége

Elment

Elment.

Elment és itt hagyott,

S én most itt vagyok

Egyedül.

Könnyeim szakadnak,

Most nincs helye itt szavaknak.

A szobámban ülve,

Emlékekben elmerülve,

Nézek a semmibe.

Tekintetem üveges.

S szívem tán szerelmes?

Nem tudom.

Nem is akarom tudni.

A vágyam csak annyi,

Hogy megtarthassam Őt,

Kivel a kapcsolatunk,

Több mint barátsággá

Nőtt.

                   1995. szeptember 19.

Talán szeretlek...

Talán szertlek,

Talán nem.

Ezt nem tudom

Magam sem.

Régen szerettelek,

S azt hiszem

Te is szerettél,

Akár nyár volt,

Akár hideg tél.

Nagyon szerettem,

Ahogy beszéltél.

Hallgattam,

Ha sütött a nap,

Vagy fújt a szél.

Régen szerettelek,

S azt hiszem

Te is szerettél,

Akár nyár volt,

Akár hideg tél.

Most, hogy elmentél

Minden más,

Minden üres,

S néha elfog a

Rémület,

Hogy nem szeretsz,

És elfelejtettél.

Régen szerettelek,

S azt hiszem

Te is szerettél,

Akár nyár volt,

Akár hideg tél.

                    1995. szeptember vége

Unalmas tanár

Unom az életet,

Unom a képedet.

Magadat Te

Elviselheted,

De mi nem bírjuk ki.

A véleményünk ennyi,

Hát ezért azonnal

Menj ki!

                   1995. október 1.

A halál jó dolog...I

A halál jó dolog,

A halál szép.

De az élet hosszú még,

Mit elviselni a Ti dolgotok,

Csak a halottak boldogok.

                   1995. október 1.

A halál jó dolog...II

A halál jó dolog,

A halál szép.

De az élet hosszú még,

Mit elviselni csak Ti tudtok,

S én csak búsulok,

Mert csak a halottak boldogok.

                   1995. október 1.

Vártam válaszát...

Vártam válaszát,

Vártam egyetlen szavát,

Mi megvilágosította volna

Elmémet,

Mely a gondolatok

Kusza világában

Eltévedt.

De e választ nem

Kaptam meg én,

S tudom ő már

Soha nem lesz

Az enyém.

                   1995. október 2.

Az ostobaságnak ára van

Nem tudom mi az

Szeretni.

Nem tanította meg

Senki.

Próbáltam már.

Hasztalan.

Kudarcot vallottam

Minduntalan.

Talán a külső,

Mi egyesek szerint

Nem fő,

Egy kapcsolathoz

Mi létre jő.

De mire erre rájöttem,

Már késő,

S elrontottam életem,

Minek vége nem,

Nem jön el soha.

Óh! Én szerencsétlen

Ostoba,

Kit csak ver Isten

Ostora.

Ha megszűnnék létezni,

Nem síratna engem

Senki.

Síromra,

Mely csendes temető

Egy zugába rejtve,

Külvilágtól elrekesztve

Áll,

Még madár se Száll.

Elkerülnek azok,

Kik az életben is

Kerültek,

S akik jobblétre

Szenderültek.

E fűvel benőtt hantra

Könnycsepp nem hullhat ma,

Se holnap, se azután.

Senki sem vágyik a

Társaságom után.

E sír hiába domborul,

Makacsul,

Minduntalan,

Mert az ostobaságnak

Ára van.

                   1995. október 2.

Szeretem

Talán csalfa,

Talán nem,

De én mégis

Szeretem.

Jó amikor átkarol,

S fülembe édes

Dallamot

Dúdol.

Remélem, az életem

Mindig Vele élhetem,

Mert ez így,

Jó nekem.

                   1995. október 3.